Hírek
Több mint kétmillió ember nyugdíja lett adóköteles

Július 1-től alaposan megemelték a német nyugdíjasoknak járó összeget, az adószabályok miatt azonban egyre többeknek kell adót fizetniük. Az ottani nyugdíjasok adóbevallása igencsak bonyolult, sokféle tétel növelheti vagy csökkentheti a fizetendő adót. Aki Magyarországon él, az sem ússza meg.

A nyugdíjak Németországban július 1-től eléggé szépen, az inflációt jóval meghaladóan emelkednek – a nyugati tartományokban átlagosan 3,22 százalékkal, keleten pedig 3,37 százalékkal. Ez átlagosan 43 eurót (mintegy 14 ezer forintot) jelent majd havonta a német nyugdíjasoknak – tudósítanak a német lapok.

Ebből visszaszámolva az következik, hogy 1433 euró az átlagos nyugdíj, ami 467 ezer forint (326 forintos euróval). Csakhogy ezek bruttó összegek. Mivel az adózás nem változott, egyre több nyugdíjas csúszik bele az adóköteles jövedelmi sávba.

Az adó a nyugdíjba vonulás időpontjától is függ. Swr.de szerint a 2005-ben nyugdíjba vonult németek mintegy 50 százalékának kellett adóznia nyugdíja után, a 2018-ban nyugdíjba menőknél ez az arány 76 százalék. Ha nem változnak a szabályok, akkor az 2040-ben nyugdíjba vonulók közül már mindenkinek fizetnie kell.

Nőtt az alsó sávhatár is

Hogy ez idén hány személyt érint, arról különböző becslések vannak. A Focus.de oldal a kormányzatra hivatkozva azt írja, ebben az évben legalább 54 ezer nyugdíjas kerül át az adóköteles sávba. Az Swr.de szerint viszont a nyugdíjas adózók száma 4,4-ről 4,6 millióra emelkedik, ez majdnem a duplája annak, mint amennyi 2005-ben volt.

Pedig az adómentesség határa (Grundfreibetrag) is emelkedett, évi 8820 euróról 9000 euróra az idén (két százalékkal). Pároknál mindez pont a duplája, 17 640 euróról 18 000 euróra ment fel.

Sok kedvezmény van

A többi adófizetőhöz hasonlóan a nyugdíjasok is leírhatnak azonban sokféle kiadást az adójukból. Például a háztartásban kisegítő vagy ápolást végző dolgozóknak, sőt még a takarítónőnek fizetett díjat is. Az egészséggel kapcsolatos és az egészségbiztosításra fordított összegeket, az egyházi adót (Kirchensteuer), a jótékony célokra adományozott összegeket. “Gyűjtsük szorgalmasan a számlákat” – javasolják mindenkinek a német adótanácsadók.

A gyakorlatban sok német nyugdíjas adóbevallása igen bonyolult: adókötelesek a kamatok, osztalékok és más tőkejövedelmek, az ingatlan bérbeadása, a sokaknál érvényes üzemi (vállalati) nyugdíj, a nyugdíjbiztosításból származó jövedelem.

Külföldön rosszabb

A Focus.de tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik Németországból kapják a nyugdíjat, de külföldön élnek, ugyanúgy adókötelesek. Sőt rosszabb a helyzetük: rájuk nem vonatkozik az adómentes sáv, így mindenképp németországi adóbevallást kell benyújtaniuk és adózniuk kell. Ez főleg az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket érinti hátrányosan.

Ám ha a jövedelmük 90 százaléka Németországból származik, kérelmezhetik, hogy a Németországban élőkkel megegyezően adózhassanak.

A kettős adóztatást kizáró egyezmények alapján általában nem kell attól félni, hogy mindkét országban megadóztatják a nyugdíjat, de vannak kivételek: az USA, Görögország vagy Mauritius.

Forras