Hírek
Teljesen megbolondul az időjárás jövőhéten: 30 fok különbség is lehet két nap között

Mint ahogy arról beszámoltunk, az évszak eddigi leghidegebb éjszakájával ért véget az ősz, és úgy tűnik igen enyhe lesz majd december első hete. Szombat este még -7 fok várható, fagyzugos helyeken még ennél is hidegebb lehet.

Vasárnap főként a főváros, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd nyugat felől másutt is megnövekszik, késő délutántól meg is vastagszik a felhőzet. A borult tájakon hószállingózás előfordulhat, majd estétől egyre többfelé valószínű gyenge eső, de az északi országrészben ónos eső, északkeleten havazás is lehet. A délkeleti, déli szél több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol megerősödik.

Vasárnapi minimumok – forrás: kiderül.hu

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +7 fok között alakul, a tartósan felhős tájakon lehet hűvösebb az idő.

Hétfőn folytatódik a felmelegedés, az átmeneti felszakadozások mellett többnyire erősen felhős lesz, többfelé várható eső, éjszaka és reggel az északi, északkeleti megyékben eleinte ónos eső is valószínű.

A déli, délnyugati szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és +8 fok között alakul, de délnyugaton 9, 11 fokot is mérhetnek.

Kedden már-már tavaszt idéző hőmérsékleteket produkál a december. Felszakadozik, csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Eleinte többfelé, majd egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de északkeleten 6 fok közelében marad a csúcsérték.

Forras