Film Info alien-covenant-set-ridley-scott-1024x576
Ridley Scott ki nem állhatja a szuperhősfilmeket
A rendezőlegenda egy interjúban vallott erről, elárulva azt is, hogy mi a problémája a műfajjal.
 

Az Alien-rajongók legnagyobb örömére karácsonykor került fel a világhálóra a vérfagyasztó első előzetes az év egyik legvárósabb produkciójaként közelgő Alien: Covenant című sci-fi horrorhoz, amelyet ismét a zseniális a Ridley Scott rendez.

A 79 éves mester az újévben a Digital Spy-nak adott először interjút, amelyben azonban nem a közelgő produkciójáról, hanem a hollywoodi filmgyártásról és azon belül is a szuperhősfilmekről beszélt.Mint kiderült, összességében eléggé lesújtó a véleménye.

Ez a műfaj nem nekem való. Nem tudok hinni a szuperhősök súlytalan és irreális koncepciójában. Ezeknek a filmeknek nincs történetük, ezért nem is rendeznék ilyet. Már többször megkerestek vele, de én mindig nemet mondtam.

– ismerte be Scott, aki ugyanakkor rámutatott, hogy pl. az általa rendezett Szárnyas fejvadász mutat némi hasonlóságot a számára oly ellenszenves zsánerrel. Mindazonáltal szerinte az a nagy különbség, hogy az ő kultuszfilmjének volt és van is cselekménye.

Ha belegondol az ember, a Szárnyas fejvadász tényleg olyan, mint egy képregény. Egy sötét sztori, amely egy nem létező világban játszódik. Akár Batmant vagy Supermant is elhelyezhetnénk abban a világban, csakhogy nekem ahhoz a világhoz volt egy kib*szottul jó történetem, ellentétben azzal, amikor egy filmnek egyáltalán nincs története. Aggaszt is ez az egész, mert a mai filmgyártás többnyire eléggé rossz.

– adta meg a kegyelemdöfést a direktor, aki ha a szuperhősmozikat nem is, de a szörnyes sci-fiket még mindig  szereti, hiszen idén ismét egy olyannal jelentkezik majd.

A már leforgatott Alien: Covenant (előzetes) a címadó űrhajó felfedező útjának története lesz és arról fog szólni, hogy a Covenant legénysége megérkezik egy még feltérképezetlen bolygóra, amelyről aztán persze kiderül, hogy egy félelmetes és veszélyes világ. Ezen a planétán a csapat nem talál egyebet, csak a Prometheus-expedíció David nevű szintetikus tagját (Michael Fassbender), no meg egy bizarr formájú űrhajót, tele furcsa tojásokkal.

A roppant ígéretes Alien: Covenant május 19-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: 24.hu