Aktuális
Orbán: Európának képesnek kell lennie megvédenie a saját határait

A visegrádi négyek (V4) és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után.

A közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt is mondta: arra is képesnek kell lenni, hogy az Európai Unió (EU) tagállamainak kapcsolatát az együttműködés, ne pedig a konfrontáció jellemezze.

Ebből az következik – folytatta –, hogy a migráció ügyében a hangsúlyt azokra a kérdésekre kell helyezni, amelyekben egyetértés alakítható ki. A kormányfő két ilyet említett: a határvédelmet, valamint azt, hogy az EU-n kívül kell létrehozni külső menekülttáborokat.

Azokat a kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés, mint például a kvótaügy, nem érdemes erőltetni”

– tette hozzá a miniszterelnök.

A magyar javaslat tehát az, hogy a migráció ügyében oldják meg azt, amit képesek, azokra a pontokra helyezzék a hangsúlyt, amelyekben egyetértés mutatkozik.

Orbán Viktor azt mondta, különleges találkozó volt a csütörtöki. Először is azért, mert vendégül láthatták az osztrák kormány vezetőjét, ami mindig megtiszteltetés Magyarországnak.

Ennél a mindenkori megtiszteltetésnél azonban most többről volt szó, hiszen olyan témák vannak az asztalon – a migráció, a költségvetés, a közép-európai együttműködés –, amelyekben kulcsszerepet játszik a jelenlegi osztrák kancellár.

Különleges volt a találkozó azért is, mert véget ért a magyar V4-elnökség, amelyet Szlovákia nevében Peter Pellegrini miniszterelnök fog átvenni. Az elnökség átvételénél csak egy jobb érzés van: amikor átadhatja azt az ember – fogalmazott Orbán Viktor, sok sikert kívánva kollégájának.

Sebastian Kurz osztrák kancellárt azért látták vendégül, hogy meghallgassák a terveiről, ugyanis Ausztria vezeti majd az Európai Unió Tanácsát a következő fél évben.

Magyarországnak azért is fontos az osztrák kancellár véleménye, mert Ausztria Magyarország legjelentősebb gazdasági partnere – jelentette ki Orbán Viktor. Ez nem csupán a történelem folyamán volt így, hanem máig igaz – jegyezte meg, hozzátéve: Magyarország érdeke, hogy Ausztria elnöksége sikeres legyen.

A magyar elvárások és remények komolyak: abban bízunk, hogy az osztrák elnökség után az EU egy erősebb, fairebb és biztonságosabb közösség lesz, mint most.

A V4-ek és Magyarország mindig erős Európát akart, ehhez pedig jó elnökökre van szükség”

– nyomatékosította Orbán Viktor.

A magyar kormányfő közölte: azokat a kérdéseket sem rejtették véka alá, amelyekben nincs egyetértés a V4-ek és Ausztria között: nyíltan beszéltek az atomenergia kérdéséről, valamint a családi pótlék rendszerének osztrák változásairól is.

Ezek a viták is méltó módon zajlottak, ahogyan az öt komoly országhoz illik – hangoztatta Orbán Viktor. Azt mondta, megerősödött azon meggyőződésében, miszerint Közép-Európa nem egyszerűen csak része az uniónak. Kultúráját, vezetőinek felkészültségét és bátorságát tekintve joggal remélhető, hogy a régió nem elvesz az EU erejéből, hanem hozzáad ahhoz.

Közép-Európa felemelkedésére készülünk, és ennek a része lesz a szlovák elnökség, valamint az osztrák elnökség az Európai Unió Tanácsában”

– jelentette ki a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, jó reményekkel kezdték és zárták a csütörtöki tanácskozást, majd megköszönte kollégáinak, hogy ellátogattak Budapestre.

Zárszavában Orbán Viktor közölte, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A kormányfő – utalva a vasárnap Brüsszelben tartandó informális migrációs minicsúcsra – azt közölte: a V4-ek álláspontja szerint a menekültkérdésről szóló miniszterelnöki, legmagasabb szintű kormányzati megbeszélések megszervezése a Donald Tusk vezette Európai Tanácsra tartozik, és nem az Európai Bizottságra.

Megértjük, hogy vannak országokban belpolitikai nehézségek, de ez nem eredményezhet egy összeurópai kapkodást, az ugyanis káoszt szül”

– mondta, megerősítve: a V4-ek szerint az Európai Bizottságnak nem dolga miniszterelnöki csúcstalálkozó szervezése, ez a tanács elnökének a dolga, aki ennek eleget is tett, hiszen jövő csütörtökön – például menekültügyben is – lesz csúcstalálkozó.

A V4-ek ezért nem lesznek ott a vasárnapi minicsúcson. A jövő csütörtökön esedékes brüsszeli találkozón fogják kifejteni az álláspontjukat – közölte Orbán Viktor. A sajtótájékoztatón Orbán Viktoron kívül részt vett Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár is.

Forras