Hírek
Nézd meg a gázszámlát! Kiderül, mennyivel csökkent a rezsid

A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást – mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

Kósa Lajos elmondta, hogy a kérdésben napközben tartottak egyeztetést a szolgáltatók szövetségével, valamint az energiahivatal, továbbá a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági tárca képviselőivel.

A kormány a február végi, március eleji rendkívüli hidegre hivatkozva döntött úgy, hogy 12 ezer forintos támogatást ad a családoknak – emlékeztetett a miniszter, majd hozzátette, a legtöbben, 3,4 millió fogyasztó a gázszámláján keresztül kapja meg ezt a segítséget, míg 650 ezer háztartásnál a távhő rezsijében érvényesítik a támogatást.

A távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a 12 ezer forintot. Ahol a fizetés fogyasztóhelyenként történik, ott a családok közvetlenül kapják meg a támogatást, ahol pedig a társasház rendezi a távhőszámlát, ott a társasház kapja meg a segítséget, és dönti el később, miként érvényesíti azt a tulajdonosok felé.

A kormányhatározat előírja majd a távhőszolgáltatóknak, hogy 15 napon belül kötelesek tájékoztatást adni a támogatásról a lakástulajdonosoknak. A szolgáltatók a levélben kitérnek arra is, hogy a bérbe adott ingatlanok esetében a bérleti szerződés alapján kell meghatározni a támogatás címzettjét.

Forras