Hírek
Méltó helyen Magyarország! Európa tagállamai végre felnéznek ránk!

Magyarország elsőként bizonyította be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Hősök terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt szombaton.

“Elsőként mutattuk meg azt is: nem fogjuk hagyni, hogy tömegével ültessenek a nyakunkra olyan embereket, akikről nem tudjuk, kicsodák, és milyen szándékkal érkeznek”

– fogalmazott a kormányfő a határvadászok előtt.

Orbán Viktor azt is mondta: ragaszkodni kell ahhoz, hogy Magyarország sorsáról csak és kizárólag a magyarok dönthessenek.

Ha ugyanis hagyták volna az ellenkezőjét, akkor Európába még mindig százezerszám özönlenének ismeretlen bevándorlók Magyarországon keresztül – tette hozzá.

forrás