Hírek
“MÉG SOHA NEM TAPASZTALTUNK ILYEN MÉRTÉKŰ GYŰLÖLETET”

Mára virradóra eszkalálódott a helyzet a németországi Hamburg Schanzenviertel városrészében, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a G20 csoport csúcstalálkozójával szemben erőszakosan tüntetők ellen, akik barikádokat gyújtottak fel és fosztogattak.

A hatóságok páncélozott járművekkel tolták félre a szélsőbaloldali aktivisták által emelt, égő barikádokat, a környező házakat átvizsgálták, miközben a városnegyed felett két, fényszórókkal felszerelt helikopter körözött.

A rendőrség a Facebookon keresztül felszólította a békés demonstrálókat, hogy láthatóan határolódjanak el az erőszakos tüntetőktől és hagyják el a környéket.
Timo Zill rendőrségi szóvivő szerint a német hatóságok eddig erőgyűjtés miatt kivártak, ráadásul az embereik biztonságát is figyelembe kellett venniük, hiszen az aktivisták utcaköveket és Molotov-koktélokat gyűjtöttek a házak tetején. “Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot” – fogalmazott Zill a Bild című lap online kiadásában.Mintegy 100 embert őrizetbe vettek, és néhányuk ellen letartóztatási parancsot is kiadtak, ők most vizsgálati fogságban vannak.

A rendőrség a Twitteren a kora hajnali órákban azt közölte, hogy kezd megnyugodni a helyzet, bár Schanzenviertelből még mindig érkeznek jelentések kisebb csoportok randalírozásáról.

Péntek esti helyszíni beszámolók szerint a tanácskozás helyszíne körüli városrészekben a békés demonstrálók és nézelődők között elvegyülő szélsőbaloldali aktivisták kövekkel, palackokkal dobálták és tűzijáték-rakétákkal támadták a rendőröket, épületek felújításához használt állványokból és hulladékból barikádokat emeltek és gyújtogattak.

Forras