Hírek
Házi őrizetben marad M. Richárd

A Fővárosi Törvényszék az M. Richárd ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakában az elsőfokú bíróság házi őrizetet elrendelő döntését helybenhagyta – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményükben azt írják, figyelemmel a gyanúsított közlekedési múltjára, illetve arra a körülményre, hogy a közlekedés rendjét sértő, szándékos bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás alatt ismételten, a közlekedési szabályok durva megsértésével elkövetett bűncselekmény gyanúsítottjává vált, tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, a közlekedés rendjét sértő bűncselekményt követ el.

Tehát a bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés különös okaként szabályozott bűnismétlés veszélye fennáll.

Hozzátették, az iratok alapján megállapítható, hogy a kényszerintézkedés elrendelésének további különös okai – szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a bizonyítási eljárás veszélyeztetése – nem állnak fenn.

Jelen ügyben a gyanúsított rendezett lakhatási és megélhetési körülményeire tekintettel – amelyet a nyomozás eddigi adatai sem cáfoltak – a bíróság álláspontja szerint a bűnismétlés veszélye a házi őrizet elrendelésével kiküszöbölhető, ugyanis megakadályozza őt abban, hogy a jövőben a közlekedésben részt vegyen. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntése a szükségesség és az arányosság elvének megfelel.

Ha az eljárás során a gyanúsított bármikor megszegi a házi őrizet szabályait vagy eljárási cselekményen idézés ellenére, ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető, vagy elrendelhető az előzetes letartóztatása.

A férfi még májusban hajtott bele Mercedes kabriójával egy éppen kanyarodó Citroënbe, amely a buszmegállóban várakozó emberek közé csapódott. A szakértői vélemények alapján kiderült, M. Richárd körülbelül 140-nel száguldott, a tragédia előtt 2-3 nappal kokaint fogyasztott, és érvényes jogosítványa sem volt.

A gázolóról később kiderült, az eset előtt néhány nappal kokaint is fogyasztott, amit be is vallott, de a vérében már nem mutatták ki.

Forras