Hírek
Halász Judit : felkészült a halálra is

Halász Judit több mint fél évszázada tartó pályafutása során gyerekek és felnőttek millióinak szerzett felejthetetlen élményt színészi alakításaival, megható dalaival és kedves koncertjeivel. A Kossuth-díjas színésznő évtizedek óta a gyerekek kedvence, és nélküle a Vígszínház is elképzelhetetlen, hisz nevéhez számos emlékezetes szerep és lemez fűződik.

Halász Judit február közepén Veiszer Alindával beszélgetett a Hír TV-n futó Alinda című műsorban pályafutása nagy örömeiről, fájdalmas traumáiról és a daganatos betegséggel vívott harcáról, amiről évekig nem akart beszélni, még azok után sem, hogy sikerült legyőznie a mellrákot. Mint ismeretes, Halász Judit 2000. október 4-én szembesült a diagnózissal, napra pontosan négy évvel azután, hogy elgázolta egy rendőrautó.

Nehezen bírtam. De, hogy ne foglalkozzak folyton a betegségemmel, sokáig nem is beszéltem róla. Éveken keresztül. De aztán rájöttem, hogy kell róla beszélni, hiszen a betegségem úgy derült ki, hogy rendszeresen jártam szűrésre. Az emberek nem szeretnek szűrésre járni, én sem szeretek, de akkor is kell. Ezért kezdtem el beszélni róla – mondta.

Elmondta, hogy amíg a kemoterápiája zajlott, nem érezte, hogy bárki is sajnálná, inkább azt, hogy együtt éreznek vele. Rengeteg üzenetet kapott, biztatást és támogatást, érezte a felé áramló segítő szándékot, ami nagyon sok erőt adott neki ahhoz, hogy felvegye a harcot a gyilkos kórral.

Úgy éreztem, hogy még időben vagyunk, de nem voltam benne biztos. Nem mertem egyedül járni orvoshoz, a férjem mindig elkísért. Amikor megmondták, hogy mi a helyzet, először nem fogtam fel – idézte fel emlékeit.

 

Forras