Ötletek
A hagyma 9 meglepő felhasználási módja, amit szinte senki nem ismer!

Köhögéscsillapító
Érdemes a hagyma leveleiből teát főzni, mikor érezzük magunkon, hogy hamarosan lever valami nyavalya. De ha már megbetegedtünk, akkor sem késő a tea elkészítése, a köhögés ellen nagyon jó, inkább ezt igyuk, mint egy gyógyszertárban kapható készítményt, amelynek mellékhatása is lehet.

Lázcsillapító
Bontsuk rétegeire a hagymát, majd 2–3 réteget tegyünk a beteg homlokára, kössük le egy sállal, így gyorsan sikerül megszabadulni a láztól. Tegyünk egy fej hagymát a turmixgépbe, aprítsuk fel, majd szűrjük le. A hagyma levéhez tegyünk hozzá pár kanál mézet, keverjük össze, majd a betegnek egy-két kanálnyival adjunk be ebből a természetes lázcsillapítóból.

Orrvérzés ellen
Akinek sűrűn szokott eleredni az orra vére, semmi gond. Vágjon fel egy hagymát, majd lélegezze be az illatát.

Segít az álmatlansággal küzdőknek
Egyszerű a recept. Mindennap fogyasszunk el egy fej hagymát, és máris nyugodtabbak, pihentetőbbek lesznek az éjszakák.

Napégés ellen
Ha nem vagyunk óvatosak, könnyen leéghetünk a napon. De ha elfogyott a napkrém, akkor jó lesz egy fej hagyma is, vágjuk ketté, majd a leégett bőrfelületet dörzsöljük be vele.

Méhcsípés ellen
Sok esetben éppen a veteményes kertben történik meg, hogy találkozásunk egy méhvel, a találkozás pedif csípésben végződik. Ha van hagyma az ágyásban, gyorsan kapjunk ki egyet, vágjuk ketté, majd tegyük rá a csípésre. Csökkenti a gyulladást, és ami még fontosabb, a fájdalmat.

Fogszuvasodás ellen
Nem mindenki szereti a hagymát, mivel utána kellemetlen lesz a lehelete. Viszont nem árt tudni, hogy, aki rendszeresen fogyasztja a hagymát, az sokat tesz a fogszuvasodás megelőzésében, ugyanis a baktériumok nem szeretik a hagyma levét, elpusztulnak tőle.

Csökkenti a koleszterinszintet
A napi egy friss hagyma elfogyasztása hozzájárul a koleszterinszint csökkenéséhez, ezért a szív egészsége tovább megmarad.

Hajhullás ellen
A hagymából készült lé fogyasztása után kevesebb lesz a fejbőrön a korpa és a hajhullás is féken tartható.

Forrás