Hírek
Ez a magyar út, ez pedig a brüsszeli – Tessék választani!

Mint az bizonyára már szinte mindenki számára ismert, a 888.hu főszerkesztő-helyettesét hét napra letiltotta a Facebook, mert megosztott egy Best of Viktor-képet a 888.hu Facebook-oldalán. A Facebook szólásszabadság elleni gyakorlatáról és a házmesterek kultúrájának újbóli feléledéséről már több írás is született, én azonban most azt fogom megvizsgálni, hogy melyik két jövőkép közül kell választanunk, melyik két út áll Európa nemzetei előtt, ahogyan azt a kép is szimbolizálta.

A magyar út

Magyarország kormánya a 2018-as esztendőt a családok évévé tette, Orbán Viktor miniszterelnök pedig az áprilisi választási győzelem után kijelentette, hogy a 2018-2022-es kormányzati ciklus központi témaköre a demográfia lesz, mely az egész európai kontinensen végzetes problémákat okoz, okozhat a jövőben. A demográfia nem egy probléma a sok közül, hanem az egyik legfőbb probléma.

A magyar kormány Európában egyedülálló intézkedései már eddig is komoly eredményeket hoztak. A legnagyobb sikernek az tekinthető, hogy a hazai termékenységi mutató a 2010-es 1,23-ról 1,5-re nőtt. Ám ez még mindig nem elegendő, ugyanis azt jelenti, hogy 200 magyarnak csupán 150 gyermeke születik. Ahhoz azonban, hogy a társadalom reprodukálni tudja önmagát, a termékenységi mutatónak 2,1-nek kellene lennie. A népesség újbóli növekedése pedig akkor kezdődne el, ha ez még tovább emelkedne.

A honi célkitűzések között az szerepel, hogy 2030-ra minden nőre 2,1 gyermek jusson. Sajnos ez is csak hosszú távon jelentené a népességfogyás megállását, ugyanis folyamatosan csökken a szülőképes korosztály létszáma. Ugyanakkor ahhoz, hogy évtizedes, akár évszázados távlatban sikerüljön újfent a népességgyarapodás útjára lépni, elengedhetetlen, hogy a kitűzött rövidtávú célokat meg tudjuk valósítani.

A jövőbeli intézkedésekről rövidesen nemzeti konzultációt tart a kormány, melynek két fő témaköre a családok és a demográfia lesz. A Magyar Idők azt is tudni véli, hogy kormányzati körökben felvetődött a gyermekvállalás ösztönzését célzó lépések között, hogy a háromgyermekes nők életük végéig mentesek legyenek a személyijövedelemadó-fizetés alól.

Az egyik lehetséges alternatíva – Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A magyar kormány már eddig is elvitathatatlan érdemeket szerzett a nemzet megmaradásáért folytatott harcban. A teljesség igénye nélkül nézzük a 2010 utáni legfontosabb családpolitikai intézkedéseket:

  • egykulcsos adó;
  • családi adókedvezmény;
  • családi otthonteremtési program (csok), amely eddig több mint 70 ezer családnak tudott segíteni, a támogatások már a 200 milliárd forintot is elérik;
  • 2020-ig tartó százmilliárd forintos bölcsődefejlesztési és -építési program;
  • gyed-extra;
  • Nők 40 program;
  • ingyenes közétkeztetés és tankönyvellátás minden gyerek számára;
  • a három, vagy annál több gyermeket nevelő családok gyakorlatilag nem adóznak, és akár 25 millió forint, részben vissza nem térítendő állami támogatást kapnak a lakásépítéshez vagy vásárláshoz;
  • a családpolitikában évek óta tapasztalható egy segítő szándék a családanyák munkavállalásának irányában, amit munkahelyvédelmi jogszabályokkal, járulékkedvezményekkel és részmunkaidős lehetőségekkel is próbál az állam támogatni.

Az ismertetett intézkedések tudatában nem meglepő, hogy Európában – GDP-arányosan – Magyarországon költik a legtöbb forrást családtámogatásra: ez jelenleg 4,8 százalék, és több mint kétszerese annak, mint amennyit 2010-ben fordítottak erre.

Jó látni azt is, hogy az összes fontos, Európa előtt álló kérdésben, így a családpolitikában, a demográfiában vagy a migrációban a három másik visegrádi ország is hazánkkal egy platformon van. Nem úgy, mint a nyugat-európai államok.

A brüsszeli út

A nyugat-európai nemzetek fogyása egyértelműen visszavezethető az individualizmus hatásaira, mely szemléletmód a liberalizmusból nőtte ki magát, és az 1968-as kulturális forradalom óta megállíthatatlanul terjed a nyugat-európai társadalmakban, és sajnálatos módon elérte hazánkat is.

Az individualizmus azt tanítja, hogy az egyén áll mindennek a középpontjában, a társadalom csupán az egyének összessége, amely arra hivatott, hogy az egyén szabad kiteljesedéséhez biztosítsa a megfelelő feltételeket. Uralkodó állásponttá válása óta az egyéni önmegvalósítás, ezáltal a karrier került az emberi élet középpontjába: a családalapítás időben kitolódik (már ha egyáltalán sor kerül rá), és ez nagyon súlyos problémákat okoz.

A későn vállalt első gyermek determinálja a maximális gyerekszámot, ugyanis az áldott állapotba kerülés esélye a nőknél a 30. életévtől folyamatosan csökken, 45 éves korban pedig már csak minimális esély van rá. S amíg a jóléti, nyugat-európai társadalmakban ekkora problémát okoz a meddőség és a népességfogyás, addig a Föld többi, nem európai régiójában túlnépesedés tapasztalható.

Az ottani területeken élők pedig a fejlettebb, fogyó népességgel rendelkező régiók (főként Európa) felé veszik az irányt. Ezt a folyamatot csak tovább gerjeszti, hogy az állandó gazdasági növekedés bűvkörében élő nyugat-európai országoknak szükségük van a kieső munkaerő pótlására, ezért a kevésbé gazdag európai államokból, illetve a harmadik világból szívják el a munkaerőt.

Gyakorlatilag azért vállalják fel országaik elárasztását bevándorlókkal, mert nem hajlandók egy fikarcnyit sem engedni abból a jólétből, amit kivívtak maguknak. Így viszont saját nemzetüket számolják fel.

S amellett, hogy rengetegen akarnak Nyugat-Európába vándorolni, a már oda bejutott, bevándorlóháttérrel rendelkező népesség – a magas termékenységi mutatónak köszönhetően – folyamatosan növekszik. Ezt súlyosbítja, hogy ezzel egyidejűleg az őshonos, európai emberek száma pedig csökken.

Nem kell demográfusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy ha ezek a tendenciák folytatódnak, évszázados dimenziókban vizsgálva kisebbségbe fognak kerülni Európa őshonos lakói saját földrészükön.

Egy másik potenciális jövőkép

Az idegen kultúrából származó bevándorlók számának emelkedése nemcsak az invázió alatt lévő nyugat-európai államok etnikai homogenitását számolja fel, de a közbiztonság romlása és a párhuzamos társadalmak kialakulása a mindennapi életet is megnehezítik. A Közel-Keletről, Afrikából és a Föld más, elmaradottabb régióiból érkező bevándorlók magukkal hozzák az ottani társadalmi-kulturális viszonyokat is.

Az egyik legalapvetőbb emberi ösztön, hogy a populáció tagjai azt szeretnék, hogy az utódok rájuk hasonlítsanak. Emellett egy normális ember azt sem szeretné, hogy a saját népe kisebbségbe kerüljön egy olyan országban, melyet az ősei tettek naggyá, megőrizve a közösség etnikai és kulturális identitását.

A nyugat-európai polgárok jelentős részéből sajnos már sikerült kiirtani az egészséges nemzettudatot és a normalitás iránti ösztönös vágyat. Nyugat-Európában már most is akkora hányada más etnikumú a népességnek, hogy már nem nagyon van békés visszaút. Elég csak felidézni a patinás amerikai kutatóintézet, a Pew Research tanulmányát, mely szerint még akkor is 10 millió fővel gyarapodna az európai muszlimok száma 2050-re, ha holnaptól nullára csökkenne a kontinensre érkező bevándorlók száma.

Forras