Hírek
Észak-Korea: döbbenetes üzenet Putyintól

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető abszolút kompetens és már érett politikus, aki a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával megoldotta stratégiai feladatát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz média vezetőivel csütörtök este tartott találkozóján.

Kim Dzsong Un megoldotta stratégiai feladatát: van nukleáris robbanótöltete, és van globális, 13 ezer kilométer hatótávolságú rakétája, amely gyakorlatilag a földgömb bármely pontját, vagy mindenesetre a valószínű ellenfél területének bármely pontját képes elérni – idézi az MTI.

Putyin úgy vélekedett, hogy Kim érdekelt a helyzet letisztulásában, elsimításában és megnyugtatásában.

Az orosz elnök szerint most a realitásokból kiindulva, óvatosan, tárgyalásos úton kell megoldani a Koreai-félsziget atommentesítésének feladatát.

Úgy vélekedett, hogy ez végeredményben megvalósítható, ha a folyamat összes részvevője, köztük az észak-koreaiak is biztosak lehetnek abban, hogy biztonságuk nukleáris fegyver nélkül is szavatolható.

forras