Ötletek
Erős paprikából készült lekvár, ezzel a vendégeidet is leveszed a lábukról!

Az erős paprikából készült lekvár elkészítése nem olyan bonyolult, mint ahogyan elsőre hangzik, viszont nagyon jó kísérője lehet a sült húsoknak.

Elkészítéséhez a következő összetevőkre lesz szükségünk:

  • 600 gr csípős paprika;
  • 400 gr paradicsompaprika;
  • 1 kg cukor;
  • 1 l ecet;

A paradicsompaprika használata ebben a receptben választás szerinti, ezt lehet helyettesíteni erős paprikával is, akkor viszont a lekvárunk színe halványabb lesz. Az erős paprikát megmossuk, a magházát, magjait és erezetét eltávolítjuk és egy konyhai robot segítségével felaprítjuk.

A paprika előkészítése során ajánlatos a gumikesztyű használata. A cukrot és az ecetet egy edényben összekavarjuk, és hagyjuk 5 percig nagy lángon főni. Majd hozzáadjuk a felaprított paprikát és együtt főzzük, amíg össze nem áll. Hogy megtudjuk készen van-e a lekvárunk, vegyünk ki egy keveset belőle egy tányérra, hagyjuk kihűlni és ha az állaga nem folyós, akkor elkészült.

A forró lekvárt töltsük az előre kifertőtlenített üvegekbe, azonnal zárjuk le és kihűlésük után tehetjük a kamra polcára. A paprikában található kapszaicin nevű vegyületnek egészségügyi hatása nem elhanyagolandó, sőt egyenesen egészségesnek mondható. Az erős paprika fogyasztásának számos pozitív élettani hatása ismeretes.

Forras