Aktuális
Döbbenetes adatok derültek ki a magyar rendőrségről – migránsok a háttérben

Óriási leterheltség alatt a magyar rendőrség: összesen 1,68 millióval több túlórát teljesített 2017 első félévében a hivatásos állomány, mint a menekültválság kezdetén, azaz 2015 első félévében. Így az egy rendőrre jutó túlórák száma elképesztő mértékben, két év alatt 87,5-ről 131,9-re nőtt – írja a Magyar Nemzet.

Az adatok szerint a 2015-2017 közötti időszakban 30 328-ról 32 870-re nőtt a rendőrök létszáma – idézi a lap Pintér Sándor belügyminiszter Demeter Márta független parlamenti képviselőnek adott írásbeli válaszát. A növekedés tavaly volt a legnagyobb, egy év alatt 1678 új egyenruhás került a testületbe. Idén nyárra pedig újabb 856 fővel bővült az állomány, döntő részben az országos toborzási kampány után határvadászként felvettekkel.

Azonban mindez kevésnek bizonyult. Az illegális határátlépők feltartóztatására kivezényelt rendőri állomány növekedésével párhuzamosan hatalmas ütemben nőtt a túlórák száma. Jellemző adat, hogy míg 2014-ben összesen 5,53 millió órányi túlórát teljesítettek a rendőrök, addig 2016-ban már 8,44 milliót.

S, míg 2014-ben még csak 7,53 milliárd forintot költöttek a hivatásos állomány túlszolgálatára, az összeg 2015-ben 13,47 milliárdra ugrott, majd 2016-ban pedig csúcsot döntve, 16,57 milliárdnál állt meg. Csak az idei év első felében már 11,1 milliárd forintnál, azaz 4,33 millió túlóránál tartunk. Pedig a legfrissebb adatok szerint az illegális határátlépési kísérletek, illetve a menedékkérők száma is drasztikusan visszaesett 2015-2016-hoz képest.

Forras