• Aktuális
    Szijjártó: meg kell védeni a külső határokat

    A külügyminiszter szerint csak így maradhat életben a schengeni övezet. Szijjártó Péter az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a külső határok védelme nemcsak biztonsági, hanem gazdasági kérdés is. Az áruk kiszámítható fuvarozása miatt az unióban keveset kell költeni a raktározásra, ami növeli az EU versenyképességét a világban” – fogalmazott a tárcavezető, majd rámutatott arra, hogy jelenleg a […]

  • Aktuális
    A kvóta egész egyszerűen nem működik

    Az eddigi történésekből világossá vált, hogy a menekültek elosztását szabályozó kvótát már senki nem akarja, és az nem működik – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A szakértő szerint a kérdés megoldása lehetne, ha a tagállamok tisztáznák, a határvédelem és a migráció kapcsán mi maradjon nemzeti és mi uniós hatáskörben: […]

  • Az oroszok nagyon átverték a terroristákat, rendesen belesétáltak a csapdába az Iszlám Állam egységei

    Az Iszlám Állam visszaszorítása Szíriában nyár óta igen jól halad, az orosz vezetésű és támogatású kormányhadsereg az ország nagy részét visszaszerezte tőlük. Ebben sokat segített egy, vélhetően az orosz stratégák által kidolgozott, a sztálingrádihoz hasonló manőver. Most egy újabb ilyen körvonalazódik, és a terroristák megint belepottyantak. Nyár eleje óta felgyorsultak az orosz-szír erők hadműveletei, és […]

  • Nem vicc: “roma pride-ot” tartottak a fővárosban – büszke, becsületes és bátor cigányokról beszéltek

    Az “emberi jogokért” vonultak fel Budapesten az Idetartozunk Egyesület szervezésében a “roma büszkeség napján” szombaton, ahol a volt ombudsman is felszólalt. A megalázottak, a szegények iránti szolidaritás közös erkölcsi kötelesség. A büszke roma (értsd a továbbiakban: cigány – a szerk.) szabadon dönt, azonos magával és nem változtatja máról holnapra az azonosságát. A becsületes, bátor roma […]

  • Hírek
    Harc lesz Brüsszellel a “Soros-terv” lesöpréséért

    Harc lesz Brüsszellel, a hosszú távú küzdelem célja, hogy a “Soros-tervet le lehessen most már söpörni az asztalról” – jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. Tuzson Bence hangsúlyozta:remélik, hogy a nemzeti konzultációnak erős üzenete lesz Brüsszel felé.  A kormány politikája akkor tud sikeres lenni, ha azt a […]

  • Trump:Orban egy erős és bàtor miniszterelnök

    Az amerikai elnök találkozni akar Orbán Viktorral. Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete a Figyelőnek adott interjút, amelyben a magyar-amerikai politikai és gazdasági kapcsolatokról beszélt. Szabó László miután átadta megbízólevelét az amerikai elnöknek, kifejezetten jó benyomásokkal távozott a Fehér Házból. Elmesélte, hogy Trump az eseményen az mondta, erős és bátor embernek tartja Orbán Viktort, valamint hogy […]

  • Hírek
    Szicíliai polgármester szerint, most már inkább dzsihadisták jönnek, mint menekültek

    Pozzalo polgármestere szerint a migráció változóban van, nemcsak elkeseredett menekültek érkeznek az országba, hanem dzsihadisták is Roberto Ammatuna, Pozzalo első embere szerdán levélben fordult Marco Minniti olasz belügyminiszterhez a migránsok fokozottabb ellenőrzése érdekében – mivel a helyzet annyira veszélyessé vált. A sajtónak elmondta: a dél-olasz partokra érkező migráció “változóban van”. Hangsúlyozta, hogy a most érkező […]

  • Hírek
    Soros jogvédő szervezete szerint az EU nem küldheti haza az afgán migránsokat

    A Soros-féle Amnesty International szerint az Európai Unió és tagállamai illegálisan toloncolnak vissza embereket Afganisztánba. A jogvédő szervezet Forced back to Danger (Visszakényszerítve a veszélybe) című jelentésében felszólította az uniós tagállamokat, hogy függesszék fel a kitoloncolásokat, amíg azok biztonságosan és az emberek méltóságával összeegyeztethető módon nem lesznek végrehajthatóak. Az szervezet szerint csak Németország 118 elutasított […]

  • Aktuális
    Pénzért kínál állatkínzást egy hirdetés – Jó pénzért, kínhalált ígér a hirdető, azt mondja nagy gyakorlata van a dologban

    Nem találni szavakat. A férfi három éve végzi ezt az üzletet. Nem tudok mit írni, nincsenek szavak. Nem is tudom melyik az ördögibb, aki ilyesmit csinál, vagy aki hajlandó érte fizetni, hogy videón nézheti. Mindegyikőjükkel ugyanazt kellene végigcsinálni, de óvatosan, nehogy túl hamar meghalljanak. Sokan valami morbid tréfának vélik az ügyet. Bárcsak így lenne. De […]

  • Hírek
    Így befolyásolhatják a bevándorlók a svéd választást

    A svéd bevándorlásügyi miniszter szerint a 2018-as választásokig több bevándorlót kell aktivizálni a politikai életben, mert ez a választásokra is befolyással lehet. Európa-szerte egyre több ország ismeri fel azt a tényt, hogy a bevándorlók bizony hatással vannak a politikára. Ezt láthatjuk például Ausztriában, ahol a szavazásra jogosult bevándorlók csoportja mintegy ötszázezerre tehető, amelyet semmiképp sem […]