Hírek
A horrorfilmek után tévésorozatban folytatódnak Chucky rémtettei

Azaz jön a Gyerekjáték-sorozat, amelyet a franchise és Chucky figurájának atyja, Don Mancini jelentett be.
Huszonkilenc évvel a Gyerekjáték című alapfilm után tavaly készült el a Chucky kultusza (Cult of Chucky)című hetedik installáció, amely már a mozikat elkerülve, egyenesen DVD-én és Blu-rayen érkezett.

A valaha ünnepelt, azonban az új évezredben egyre gyatrább színvonalú bőrlehúzásokkal folytatott franchise elért arra a pontra, amikor már nem érig meg újabb filmbe invesztálni, ugyanakkor mára kiderült, hogy egyelőre nem ér véget, hanem a tévéképernyőkre költöznek Chucky kalandjai.

Bloody Disgusting szállította a hírt, miszerint a Chucky karakterét kitaláló és a mai napig az összes Gyerekjáték-horrort író Don Mancini a portálnak interjút adva bejelentette, hogy a nagyjátékfilmek után platformot váltanak és egy tévésorozattal folytatják a 30 éves horrorfranchise-t.

Már dolgozunk a tévésorozaton. Azt tervezzük, hogy a Gyerekjáték benne lesz a címében. Mindenképpen jelezni akarjuk majd, hogy sötét és nyugtalanító lesz, sötétebb, mint amilyenek a filmek valaha is voltak. Nagyon hátborzongató lesz

— árulta el az 55 éves filmes, hozzátéve, hogy a horrorsorozat szó szerint a filmek folytatása lesz és ott fogja felvenni a fonalat, ahol a Chucky kultusza véget ért.

Arról nem esett szó, hogy melyik amerikai tévés hálózatnál landolhat majd a sorozat, mindenesetre annyi már biztos, hogy (az első évadában) nyolc egyórás epizódból fog állni az ezúttal is Mancini által írt és producerált széria. A franchise ytaja pedig azt is megerősítette, hogy a sorozatban is ugyanaz a Brad Dourif fogja megszólaltatni a gyilkos hajlamú babát, aki az elmúlt harminc év mind a héz filmjében tette.

Forras